Jelszó visszaállítása

Keresési eredményei
2023.06.27.

Bretzeinheim-Waldbott vadászkastély

2016. augusztus 1-én, a Fémalk Zrt. mint megrendelő és a Zombor Csoport mint kivitelező ünnepélyes keretek közt írta alá az újhutai Bretzeinheim-Waldbott vadászkastély teljes körű helyreállításának vállalkozási szerződését. Az eseményen a Fémalk Zrt. részéről megjelent Dr. Sándor József alapító és tulajdonos, Brunner Márta vezérigazgató, valamint a vezetőség tagjai. A Zombor Csoportot Zombor Krisztián és Zombor Szabolcs ügyvezetők, valamint Pankotai Marietta cégvezető és Oláh Attila műszaki igazgató képviselte. Háromhuta Község Önkormányzatának képviseletében Verbovszki Károly polgármester vett részt az ünnepségen. A kastélyszálló 2018. októbere óta fogadja a pihenésre vágyó vendégeit.

A Bretzeinheim-Waldbott kastélyt lélegzetelállító táj veszi körül. A terület tele van buja erdőkkel és dombokkal, így tökéletes azok számára, akik szeretnének elvonulni a mindennapoktól. A közelben több forrás és patak is található. A kastélyszálló étterme, és parkja a külsős vendégek előtt is az év minden napján nyitva áll. A számos zempléni vendégház között, ékszerdobozként bújik meg Háromhuta Újhutai részén.

Bretzeinheim-Waldbott vadászkastély
Kategória: Látványosságok
Megosztás